2004. Júliusában kezdtem el használni a Chat.hu szerverét. Azóta sem tudom eldönteni, hogy az volt-e életem legnagyobb baklövése vagy legszerencsésebb lépése…
Eleinte leginkább a Remek hely illetve a Zenészek szobát használtam, nagyjából három éven keresztül. Ez majdnem egy évig nem használtam a chatet, egyszerűen meguntam. Eltűntek a régi barátok, újakra pedig nem sikerült szert tennem – tény, hogy nem is nagyon dolgoztam az ügyön. Mindaddig, amíg meg nem ismerkedtem a Segítség-kérdések szobával, soha nem volt velem gond. Ezt a szobát is csak egy véletlen történés által ismertem meg 2008-ban, ha jobban belegondolok, talán jobb lett volna kihagyni – véleményem szerint nem sokat vesztettem volna.
Nos, ahogyan a felhasználók negyede, úgy én is helpdesk lettem. Pályafutásom nem volt hosszú életű, helpdesk 001 nickemmel csupán nem egész négy hónapig koptattam a billentyűzetet, helpdesk 030 nickem pályafutása pedig alig egy hónapig tartott. Soha nem tartottam magam extra tudású helpdesknek, véleményem szerint átlag help voltam. Minden rendben volt mindaddig, amíg moderator 585 el nem kezdte megkeseríteni a mindennapjaimat. Még egy hetes sem volt 001 nickem, de Segítség szobában ok nélkül felelősségre vont egy olyan dolog miatt, amit nem is én tettem. Később ő is belátta, hogy tévedett, erről printem is van, akinek kell e-mailben, elküldöm, minőségi okok miatt nem rakom fel az oldalra.
A mai napig azt mondom, már akkor, az első hétben le kellett volna adnom a helpdesk nickem. Nem tettem meg, többet mondták, hogy lépjek túl moderator 585 viselkedésén. Túlléptem… Persze nem sok idő telt el, jött a következő vitám moderator 585-tel, sorra egymás után. Ekkor kezdtem bepöccenni, s mikor megtudtam, hogy Petermaya is miatta adta le a nicket, akkor azt hittem, a falat fogom lekaparni. A jó helpek mind kiléptek, vagy kirúgták őket csak azért, mert nem játszottak rabszolgát és nem pitiztek a moderatoroknak (többek között jogokért).
Mellékesen megjegyzem, szinte mindent jól tudott rólam Mental azon az egy infón kívül, hogy helpdesk 001 nickem én adtam le, és nem kirúgtak. helpdesk 030 nickemet valóban elvették – de mindez a dolgok lényegén nem változtat.
Sokáig őrizgettem printeken, beszélgetéseket, hogy miért, azt jómagam sem értem. Nem volt velük olyan célom, hogy bármikor felrakom egy oldalra – most mégis így történt. Hogy miért? Mert elegem lett mindabból, ami a Segítség szobába zajlik. Szepilla is ok nélkül lett kirúgva és még sorolhatnám; csak azt nem értem, helpdesk 066 még mit keres a helpek között…?
A napokban printeltem párat moderszobában is, ahol még mindig megemlítik Szepit, holott már egy rég lezárt ügy ez az egész. Nem fűznék hozzá kommentet.
Az oldal természetesen bővítve lesz, addig is kellemes olvasgatást kívánok mindenkinek!